Mint egy hurrikán – évtizedek óta nem látott erősségi vihar tart Európa felé
Az ír meteorológiai szolgálat vörös, azaz legmagasabb fokozatú figyelmeztetést adott ki az országra.
A szigetország már napok óta készül a veszélyes széllel és áradással járó viharra.
Az Euronews videós beszámolója szerint elérte az angliai Cornwall partjait Dennis.
A szigetország már napok óta készül a veszélyes széllel és áradással járó viharra. A felkészülés jegyében több száz repülőjáratot töröltek, és több helyre segítségül hívták a hadsereget. A figyelmeztetés az Egyesült Királyság teljes területére érvényes, egyes helyeken akár egyhónapnyi eső is lezúdulhat egy-két nap alatt.
A rendszert a végletekig feszítik a sorozatos viharok
A tározó már most tele van vízzel. Éppen ezért fel kell készülnünk a már egyébként is vízzel teli földekre érkező újabb eső komoly következményeire - mondta Andy Brown, a Brit Környezetvédelmi Ügynökség munkatársa.
Szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy az Izland felől érkező Dennis még súlyosabb áradásokat okozhat, mint nemrég távozott elődje, Ciara, hiszen sok helyen még mindig annak hatásait próbálják meg felszámolni. Dennis Izlandon már komoly károkat okozott, az országban 2017 óta csupán második alkalommal kellett vörös jelzést kiadni a déli és nyugati partokat elérő viharos szél miatt.